2015. nov 14.

Vérrel pecsételtetett meg a Magyar Nyelv Ünnepének napja Párizsban

írta: Domján Tibor
Vérrel pecsételtetett meg a Magyar Nyelv Ünnepének napja Párizsban

Isten nem ver bottal és nem is lépett le a színről, mint a Dominium című filmsorozatban, amit éppen tegnap este, valamivel nyolc óra után kezdtünk el nézni a párommal. Előtte még fel akartam hívni Molnár F. Árpádot, hogy szóban is felköszöntsem, mert éppen november 13-án van a születésnapja, ami most így péntekre esett, de nem sikerült elérnem.

dominium_gabriel_2.png

A Dominium c. filmsorozat egy roppant érdekes szituációra épül,  mégpedig arra, hogy Isten, egész egyszerűen eltűnik és ezzel együtt az angyalok vezérkara kettészakad. Gábriel az embereket okolja és maga mellé állítja az alsóbbrendű angyalokat, akik az emberek testébe hatolva öltenek testet és hajtanak végre borzalmas pusztítást közöttük. Mihály arkangyal, aki viszont a legerősebb az angyalok között, az emberek mellé áll a harcban, és megnyernek néhány csatát, vagyis inkább elodázzák az emberiség végső elpusztítását egy időre. 

Még eleven élt bennem a második epizód végén, feltehetően Gábriel arkangyal rendkívül félelmetes monológja, amikor megközelítőleg háromnegyed tízkor kinéztem az ablakon, ahol a legnagyobb megdöbbenésemre egy hullócsillagot láttam, vagy valami lefelé hulló fénycsóvát, ami leginkább egy hullócsillagra emlékeztetett. Mondtam is a páromnak, hogy milyen régen láttam már ilyet, amire rávágta, hogy akkor biztosan meghal vagy meghalt valaki. 

Korán reggel aztán, egyik meglepetés a másik után ért. Molnár F. Árpád üzenete fogadott, miszerint két weboldalunk, a HírAréna és a Hírháttér Multimédia, melyek tárhelyét egy külföldi szerver biztosítja elérhetetlen, a cég support csoportja pedig nem válaszol a kérdésekre. Észrevettem ezután Nagy Sándor (Naleksz) kollégánk üzenetét is, aki szintén arról tájékoztatott, hogy elérhetetlen a HírAréna admin felülete, egész pontosan kidobta őt, miközben egy cikket próbált feltölteni, nagyjából péntek este 10 és 11 óra között.

Még jobban megdöbbentem, amikor megláttam, hogy a híradások egy összehangolt terrortámadás hírével vannak tele, amelyet Párizsban követtek el, a legdurvább akció pedig éppen háromnegyed tíz után (visszanéztem az előzményeket, éppen Gabriel Arkangyal monológja alatt) zajlott, az Eagles of Death Metal rockkoncerten, a Bataclan clubban. Az események hatása alá kerülve, ráadásul az együttes nevét az egész nap folyamán The Angel of Death-nek olvastam (amire rákeresve a youtube-on egy igen érdekes videót lehet találni, amin arabul karattyolnak.)

Mivel a hírportálunk elérhetetlen volt, így jobb híján kénytelen voltam tovább böngészni az események között, így észrevettem, hogy bár Magyarországon már 2011 óta hivatalosan november 13-a a magyar nyelv napjának ünnepe, a román képviselőház plénuma keddi (2015.11.10) ülésén a Magyar Nyelv Napjává nyilvánította november 13-át, melyet Klaus Iohannis államfő hirdetett ki.

A fenti együttállások mindezt még bizarabbá teszik, hiszen franciák nélkül ugye Trianont is nehéz elképzelni, ami nélkül pedig semmi szükség nem volna, erre az egyébként valóban szép román gesztusra, így viszont elég sok vérrel pecsételtetett meg, nem beszélve arról a monológról, amit Gabriel Arkangyal fűzött véleményként épp a koncert időpontjában az emberiséghez, az első évad második részének végén. 

Végül, ismét szeretném megragadni az alkalmat, hogy elmondjam, a szeptember 11-i események óta, egyáltalán nem hiszem el a terrorakciókkal kapcsolatos hivatalos állásfoglalásokat, és főleg azokat a szerverleállásokat és weboldal meg domain eltűnéseket, amikkel kapcsolatban, hogy-hogynem, személyesen is érintettek vagyunk, ráadásul már nem először. 

Nem gondolom továbbá azt sem, hogy a párizsi AK-47-es gépkarabélyozáson, Allahu-Akbar-ozáson és kézigránát hajigáláson kívül, arab terroristák lennének a felelősek több, külföldi szervereken tárolt, de magyar nyelvű weboldal azonnali blokkolásáért, amelyek nem kifejezetten migránspárti hangot ütöttek meg az elmúlt időszakban, tehát nemcsak az érdekeltségi körünkbe tartozó, hanem egyéb weboldalak is elérhetetlenné váltak és egyelőre még mindig azok. 

 

 

Szólj hozzá

francia álom háború terror péntek 13 támadás arkangyal október hullócsillag Mihály Románia Párizs Trianon Nagy Sándor Molnár F. Árpád Magyar Nyelv Napja Gábriel Ion Iliescu Angel of Death Naleksz Dominium 2015.11.13