2015. okt 04.

Így gondozd az Esterházydat!

írta: Domján Tibor
Így gondozd az Esterházydat!

Esterházy Péter súlyos betegségben szenved, hasnyálmirigy rákja van, amit az asztrológia szerint, főleg a szeretetlenség, és az önmaga elfogadásának hiánya, esetenként egyenesen gyűlölete okoz, amit ráadásul igen gyakran vetít ki másokra az illető. Pedig, a nemzeti értékeket hírből sem ismerő,  vagy inkább helyből elutasító, igazságos értékrend helyett, inkább mindenféle zavaros önérdekekért lobbizó, előremutató össznemezeti stratégiáktól pedig egyenesen irtózó liberális elvtársai, a szomorú hír hallatán, még egy Facebook csoportot is összerántottak, talán hogy megmutassák a világnak - elnézést kérek, inkább - saját maguknak, hogy milyen roppant nagy szükség van ma Magyarországon az Esterházy Péterek odaadó munkásságára, és persze, hogy megmutassák mennyire szolidárisak, együtt érzők, toleránsok, bla,bla,bla, azok iránt, akik akarva-akaratlanul, de kimutathatóan azzal váltak a szélesebb nyilvánosság előtt ismertté, hogy a magyarságot mocskolták, lehetőleg a legalpáribb módokon. 

esterhazy.jpg

Ahogyan Gréczi Zsolt is írta, aggódó nyílt levelében: "Ez az ország nem bír el ennyi szellemi veszteséget. Felelősséged van, értsd meg! Szükségünk van rád." Nem is folytatom, ez éppen eléggé leképezi a helyzetet.

Nos, akkor nézzük ezt a drága embert, akinek munkássága nélkül ezt az országot már el sem bírják képzelni egyesek, akinek, az eme linken elérhető pamfletet is köszönheti az egyetemes európai és azon belül a magyar kultúra. Aki, első mottóként idézi Babits Mihályt, aki szerint: "Az oly nemzet, mely gyanúval és haraggal nézi, ha írói a nemzeti érdekeknél szentebbnek tartják az erkölcsöt és igazságot, elsősorban a saját igazsága iránt költene gyanút." Wow, és akkor a második mottóként citált Örkény gondolatokat most nem is idézem.

A tudálékos frázis pufogtatás manapság már nem ismer határokat, sem megfelelő időt, sem pediglen mértéket, csupán azt szokták közben elfelejteni, ahogyan a kutyából nem lesz szalonna, úgy Esterházyból sem lesz sem soha Babits, sem pedig Örkény, a féltő intellektuális rálátás és dorgálás ugyanis nem azonos az entellektüel hungarofóbiával.

De mivel liberalizmus van, ezért engedtessen meg nekem is némi inverz szárnypróbálgatás, az Így gondozd a magyarodat mintájára készült, Így gondozd az Esterházydat - szösszenetek címmel:

 

Az Esterházy géniusznak két archetípusa van. A liberális és a demokrata. A liberális az bort iszik és vizet prédikál, a demokrata meg épp ellenkezőleg, vizet prédikál és bort iszik. (A magyar géniusznak két archetípusa van. A bartók és a puskás. A bartók sovány, a puskás kövér.)

A csokorba kötött Esterházyt szétbontjuk, és éles késsel - a gerinc hűlt helyének mentén - ferdén irdaljuk. Kivétel amelyiknek van gerince, de az nem is biztos, hogy Esterházy. (A csokorba kötött magyart szétbontjuk, és éles késsel ferdén visszavágjuk. Kivétel a fásszárúak, mert azokat törjük vagy kalapáccsal zúzzuk.)


Nehogy megrohadjon éhen az Esterházy, ezért irományait sorra kiadjuk, sőt, művészetnek nevezett tevékenyeségét az egekig magasztaljuk. (Nehogy megrohadjon a magyar. Az összement magyart a savó leöntése és Trianon után túrónak használhatjuk...)


Az Eszterházy valójában ragadozó, és bár korántsem veszélyeztetett, szigorúan védett. Kedvenc eledele a magyar, az elkészítési mód másodlagos. (A magyar emlõs. Egy magyar nem csinál nyarat.)


Az Esterházy az ösztön, mely Európát a mélybe taszítja, de előbb az országot. (A magyar a sötét, ahová Európa ugrik.)


Az Esterházy az a király, akinek szép új ruháját csak azok látják, akik mindenképpen azt akarják látni, vagy minden másra vakok. (A magyar az új nincs. Az új semmi. Az árnyék.)


Ki tartson Esterházyt? Kezdő liberális inkább kan Esterházyt tartson, de heréltet, mert az kevésbé heves, és ha lehet, ne valami kevertet, mert abba még szorulhatott némi tapintat vagy lojalitás a nemzete iránt, amire semmi szükség. Feltétlenül fajtiszta legyen tehát. (Ki tartson magyart? Kezdõ magyarbarát inkább kanmagyart tartson, ne szukát! Tanácsosabb fajtiszta magyart beszerezni, mint valami bizonytalan származású magyart.)


Öreg Esterházy-t ne vegyünk, legalábbis sokat ne adjunk érte, mert ha tapasztalt és fajtiszta Esterházyval van dolgunk, azt úgysem tudjuk megfelelően tartani, rendesen kiszolgálni, hiszen ha nem dicsérjük és ajnározzuk eléggé, könnyen ellenünk fordul. (Öreg magyart ne vegyünk! A magyart következetesen dicsérjük vagy dorgáljuk! Lágy, barátságos hang: jól van, jó magyar, illetve keményen, határozottan: pfuj, magyar, helyedre!)


A sárga Esterházy állítólag jó benyomást kelt, a narancsszínű viszont elgondolkodtató, a vörös, nos az könnyen kompromittálóvá válhat. A jó Esterházy már az irománya címéről megismerszik, szavai, akár az ördög szóvivőjéé, gyűlöletet és széthúzást szítanak, persze szigorúan entellektüell alapon. A Kárpát-medence levegőjét nem nagyon kedveli, de csak azért, mert még magyarok is szívják. (A sárgamagyar... a tágasság érzetét kelti. A narancsmagyar....mámoros. A vörösmagyar....meleg. A jómagyarember.... az már a járásáról megismerszik. Mint komor bikáé. Levegõt minden magyar igényel, de nem huzat formájában. A Kárpát-medence huzatos.)


Az Esterházy azon fogyasztási cikkek kategóriájába tartozik, melyben annyi a tartósítószer, amitől észre sem lehet venni, hogy már régen megromlott. Persze, ez csak annak gond, aki fogyasztja. (A magyar a tartós fogyasztási cikkek kategóriájába tartozik.)


Az szarházinak híg leve a fos. (Olcsó magyarnak híg a leve!)

 

Egyébként pedig őszinte szívvel jobbulást kívánok, főleg mert igencsak ráfér.

 

 

 

 

Szólj hozzá

magyar pamflet tartás hungarofóbia Esterházy liberáldemagóg