2015. sze 22.

Soros Gyuri már nemcsak szponzorálja, hanem szerkeszti is a 444-et?

írta: Domján Tibor
Soros Gyuri már nemcsak szponzorálja, hanem szerkeszti is a 444-et?

Egyetlen ábrán, hogy miért kell azonnal beengedni Magyarországra minden menekültet, aztán könyörögni, hogy maradjanak is itt

- írja döbbenetes főcímében, a roppant népszerű, ám mostanában főleg inkább kamuhírportál, a 444.hu. A szerzői szempontból komoly elmekórtani problémákra utaló cím után, rögtön bedob két grafikont is az Economist-ról, amivel azt próbálja bizonygatni a cikket jegyző újságíró, hogy nem magától ilyen hülye, hanem csupán a nemzetközi vizek - éppen az ilyen Soros Gyuri szintű fószerek megrendelésre készülő - szennycsatornáin evezget. 

Persze ne legyen igazam, de a 444 kezd olyan szinten kommunikálni ebben az országban, amit csak ahhoz a stílushoz tudok hasonlítani, mint amikor elmész egy házibuliba, ahová soha nem hívtak meg, belezabálsz mindenbe, üvegből iszod a házigazda ajándék Chivas-át, szétfröcskölöd a pezsgőt, sütit kensz a plafonra, telehányod az étkezőasztalon a kajástálat, végül még stikában odaszarsz hálószoba franciaágyára, ahova egyébként tilos bemenni, majd mikor távozol, egy fülkéből felnyomod őket a rendőrségen, hogy hangos a zene és mindenki drogozik. Szóval, nyugodtan lehet az ember egy idióta barom, csak aztán vállalja a következményeit is. 

economist2.png

A grafikon bal oldala elvileg azt mutatja, hogy milyen borzasztó nagy fejtörést okoz a magyar(?) cégeknek a munkaerő toborzása (a kép alapján, jelenleg a munkahelyek versengenek a dolgozókért), a jobb oldali pedig feltételezi a népességfogyást az elkövetkezendő 20 évre vetítve (nyilván megint csak a megrendelők optimista igénye szerint).

Mivel azonban a rablókapitalisták védőszentje, Soros György, eleget fizetett azért, hogy ezek a liberáldemagóg újságíró gyerkőcök, kellően romkocsma feelinges környezetben, bárminemű felelősség nélkül, ám viszonylag jó pénzért írogathassanak le mindenféle baromságot, nyilván nem fognak azzal bíbelődni, hogy ha valóban fennállna az a probléma, ami szerint a multicégek (és nem a Tesco árufeltöltős pozícióra gondolok) nem találnak megfelelő számú és képzettségű munkaerőt Magyarországon, akkor annak sem az lenne az oka, hogy nincsen elég dolgozni akaró magyar ember, hanem éppen az, hogy részben a nyugatról idetelepült, és a helyi vállalkozásokat, ötleteket és lehetőségeket széttrancsírozó, mindenféle állami és egyéb támogatási kereteket maximálisan elszívó multicégek, épphogy csak nem távol-keleti bérezéssel honorálják a szakértelmet és a munkabírást, nem is beszélve a logisztikai közelségről a fogyasztói piacokhoz, mely utóbbi meg még legyen is hálás, hogy drágábban veheti meg a saját szarát idehaza, mint ahol a konszern tulajdonosa és népe hízik.

soros.jpg

A rablókapitalizmus demagóg szócsövei agyában, az a megoldás fel sem merül, hogy nyugati munkabért próbáljunk fizetni a nyugati színvonalú munkáért, viszont sziporkáznak, ha arról van szó, hogy népesítsük be az országot olyan embertömegekkel, akik ha úgy gondolják a bokor alá szarnak, nőket és/vagy kecskét erőszakolnak, néha meg fejeket vágnak le, csak mert ők is jártak iskolába, és (a média kamu szerint) megfelel nekik az magyar éhbér, ezért töltsük fel velük a profitorientált multicégek humán készleteit, nehogy egy kicsit csökkenjen az osztalékuk.

Ha pedig ez mégsem válna be, akkor majd vakarjuk a fejünket, pontosabban inkább a maradék őslakosok (ha nem vágják le nekik időközben), mert a multicég, ha nagyon nem megfelelő a gazdasági környezet, akkor simán továbbáll, az őslakos viszont, ahogy azt a fenti ábra és az ilyen grafikonok megrendelőinek igénye mutatja, szép lassan valóban kipusztul, ha másért nem, hát majd a bevándorló kisebbségek személyiségi, vallási illetve egyéb, hosszan sorszámozott demokratikus emberi jogainak köszönhetően.

 

 

 

Szólj hozzá

kapitalizmus humán rabló profit érdek multicég szakképzett migráns Tesco Soros György 444.hu liberáldemagóg